The sky was blue and there were no clouds when we woke up… Just a perfect day… Perfect day for what???
I offered a lift to ChCh for Jo, but there was one thing I wanted to do before we left. To be honest I’d had it in my mind for a while (since last year when I was in Taupo). When I came back to NZ I said: “This time I just have to do it! No excuses!” I thought it would be great to finish my holiday with it, perhaps in Kaikoura (?).
Jo came with me and supported me on the way. I had an appointment at 11 am, however I needed to wait more than an hour. It was just sooooooo long! I was excited and anxious. Nervous a little bit, but not as much as I thought I would be.
Jo has had the experience, he just said: “You will love it, Edit!”
Kék volt az ég és egyetlen felhő sem volt látható, amikor felébredtünk… A legtökéletesebb nap… De mire is???
Felajánlottam Jo-nak, hogy elviszem Christchurch-be, de előtte volt még valami, amit meg akartam csinálni. Hogy őszinte legyek, már régóta a fülemben volt a bogár ezzel kapcsolatosan (ha jól emlékszem mióta Taupo-n voltam). Amikor visszajöttem Új-Zélandra, azt mondtam: „Most mindenképp meg kell csinálnom! Nincs kifogás!” Azt gondoltam, micsoda jó lenne ezzel fejezni be a nyaralásomat, talán épp Kaikoura-n (?).
Jo eljött velem és lelki támasz volt. Délelőtt 11-re volt időpontom, bár több, mint egy órát kellett várnom. Nagyon hosszúúúúúú volt! Izgatott voltam és kicsit feszült is. Ideges is egy kicsit, de nem annyira, mint amennyire először hittem, hogy az leszek.
Jo már tapasztalt volt a témában, ezt mondta: „Imádni fogod, Edit!”
And then it was time… Cas was my instructor, he explained everything from the very beginning…
És eljött az idő… Cas volt az oktatóm, elmagyarázott mindent az elejétől…
First I had to put the jumpsuit on.
Először ezt az ugrós ruhát kellett felvennem:
This is the position I had to do throughout the freefall:
Ebben a pozícióban kellett lenni, amíg a szabadesés volt:
That’s the one, when he opened the parachute:
Ez pedig az, amikor Cas kinyitotta az ejtőernyőt:
And landing position:
Landolásnál:
He gave me protective head-wear and some googles.
Kaptam egy speciális sapkát is, meg szemüveget:
We boarded the aircraft, and once again I had to show him what to do just before we (I mean he) jump out.
Felszálltunk a repülőre, de előtte még egyszer meg kellett mutatnom, mit kell csinálni, amikor kiugrunk (illetve Cas ugrott, én csak hozzá voltam csatolva.)
The 20 mins flight was spectacular! I saw the mountains with snow on the top, turned my head the other side and there were the peninsula and the beautiful sea. The plain reached 9000 feet, he opened the door, I put my legs out and I had no time (not even a second) to think about anything… No fear, no anxiety, nothing. Just found myself in the air, falling down towards the ground with a speed of 200 km/h. The wind was cutting my face, had a little pain in my ears, and just enjoyed the freefall for 20-25 secs. Cas opened the parachute and we could talk again. Yeah! I just can’t describe the view and my feelings. You have to experience it!
20 perc alatt értünk fel kb 3000m magasságig, a látvány fentről lélegzetelállító volt! Láttam a havas hegyeket az egyik oldalon, a félszigetet, meg a csodás tengert a másikon. Cas kinyitotta az ajtót, én kitettem a lábaimat és időm sem volt gondolkodni (még egy másodperc sem)… Nem volt félelem, nem volt szorongás, semmi. Egyszer csak a levegőben találtam magam, 200 km/h-s sebességgel zuhanva a föld felé. A szél vágta az arcomat, a nyomás miatt kicsit fájt a fülem, de 20-25 másodpercig élveztem a szabadesést. Cas kinyitotta az ejtőernyőt és megint tudtunk beszélgetni. Igen! Szavakkal nem lehet leírni sem a látványt, sem az érzést. Meg kell tapasztalni!
This is Cas and me in the air…
Ez már Cas és én a levegőben…
…and on the ground.
…és a földön.
And this is me, when I have just experienced skydive 🙂
Ez pedig én vagyok, aki épp most ért földet az ejtőernyőzésből 🙂
Published on Mar 11, ’12 4:55 PM on Multiply.
A Nagy Kaland / The Big Adventure 